Új fejezet kezdődik az Amazon önvezető taxijának a történetében

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Amazon Zoox fantázianevet viselő robotaxijának a fejlesztése. Elérkezettnek látják ugyanis a pillanatot, hogy Austin, Texas és Miami területén elkezdjék az autonóm jármű tesztelését – adta hírül a Reuters.

A hivatkozott sajtóközleményből kiderül, hogy az átalakított Toyota Highlanderekből készült Zoox flottát biztonsági okokból emberi sofőrök is felügyelik, és a tervek szerint a szóban forgó városok üzleti és szórakoztató negyedeinek közelében húzódó, kisebb területeken mozognak majd a gépek.

Kaliforniában és Nevadában a Zoox már tesztelte saját fejlesztésű, kormánykerék és pedálok mellőzésével gyártott autonóm járműveit, amelyek utasterében négyen foglalhatnak helyet, két-két ember, egymással szemben, páros üléseken – akárcsak egy kényelmes vonatfülkében.

- Hirdetés -

A friss bejelentés hírét megelőzte, hogy korábban a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hatóság (NHTSA) vizsgálatot kényszerült indítani 500 automatikus irányítórendszerrel ellátott Zoox jármű ügyében, miután azok két közlekedési balesetet okoztak. Austin és Miami lesz a Zoox negyedik és ötödik nyilvános tesztelési terepe, miután San Francisco, Las Vegas és Seattle e téren már jól vizsgázott.

A Zoox tájékoztatása szerint Austinban és Miamiban egyelőre nem kínál nyilvános fuvarokat, de a célpiacokon, Las Vegasban és San Franciscóban, valamint a további kedvező teszteredményeket követően vizsgálni fogja, hogy valamennyi városban elérhetővé tegye a kereskedelmi forgalom számára a speciális járművet.

Nem a Zoox az egyetlen vállalat, amely új fejezetet nyit fejlesztésének történetében. Az ugyancsak robotaxikra szakosodott Cruisea és a Waymo is helyezkedik a piacon. Előbbi a napokban közölte, hogy Dallasban újraindította flottáját egy kisebb, emberi sofőrökkel biztosított kontingenssel, miután tavaly októberben felfüggeszteni kényszerült működését egy San Franciscóban történt, robotaxi-incidens miatt.

Vörös István, Okosipar.hu

- Hirdetés -